Hasonfekvés – ötletek, tippek és trükkök

Ó, az a híres hasonfekvés! Olyan, mintha az egész világ csak erről a témáról tudna beszélni, igaz? Emlékszem azokra a szülés utáni első őrült hetekre (hónapokra?). Ha már sikerült elérnem, hogy életben tartottam a babámat és minden nap lezuhanyoztam, az már csoda volt. A hasonfekvés a legutolsó dolog volt, amire gondoltam. Persze aztán mindenki erről beszélt, amitől stresszes lettem, és lelkiismeretfurdalásom volt, mert nem gyakoroltuk. És amikor végre a pocakjára tettem a babámat, ő akkora hisztit rendezett, hogy egyértelmű volt számomra, hogy nem szereti. Emiatt persze még többet stresszeltem, még több lett a lelkiismeretfurdalás… gondolom, kitalálod a többit. Mígnem később rájöttem, hogy egész idő alatt gyakoroltuk a hasonfekvést! Csak én nem tudtam, hogy az volt az, amit csináltunk. Hirtelen az összes aggodalmam megszűnt (legalábbis ezzel kapcsolatban) és többet már nem éreztem magam rosszul. Engedd meg, hogy megosszam veled is, amit tanultam, hogy neked ne kelljen ezen az érzelmi hullámvasúton átmenned.

MIÉRT FONTOS A HASONFEKVÉS?

Nincs végzettségem ebben a témában, de engedd meg, hogy megosszam veled, amit a sok utánaolvasás alatt összegyűjtöttem. A hasalás sok előnnyel jár, amiben a szakemberek a világ minden táján egyetértenek és pártolnak.

Előszőr is segít a laposfej szindróma kialakulásának megakadályozásában. Ez azt jelenti, hogy a baba feje nem kerek, hanem egy részen lapos. Valószínűleg azért, mert sokat fekszik a hátán és nem forgatja a fejét, tehát a súly minding ugyanarra a pontra esik. Ez könnyen megelőzhető azáltal, hogy a babát a ….dobpergés… hasára fekteted, vagy pedig az oldalára.

Másodszor pedig, ha belegondolunk, ebben a pozícióban a babák arca konkrétan a földön van megtámasztva. Ez egyértelműen egy kényelmetlen érzés nekik, ezért fel kell emelniük a fejüket. Csakhát ugye a fej a baba testéhez képest ebben a korszakban nagyon nehéz! A hasonfekvés keményen edzi a baba nyak-, mellkas- és karizmait, amivel felkészíti őt a soron következő fejlődési mérföldkövekre, mint például a kúszás, a felülés, vagy a járás kapaszkodással.

ALTERNATÍVÁK HASONFEKVÉSRE

Sok más pozíció van, ami ugyanúgy eléri a hasalásnak betudott előnyöket a sok, sírással eltöltött idő nélkül. Nézzük meg azokat a baba korát véve alapul.

0-2 hónap

Az első két hónapban a hasonfekvésnek nem kell a padlón történnie! Persze ott is lehet gyakorolni, de ha gyermeked NAGYON nem szeret a hasán lenni, akkor próbáld ki ezeket a megoldásokat.

A mellkason

Ez az a pozíció, amikor a picit függőlegesen a karjaidban vagy a babahordozóban tartod. (Igen, ez is hasonfekvésnek számít! Őrület, igaz?) Ez a legkényelmesebb és egyben legkönnyebb a babának, mivel a fej súlyát, ami elég nagy, az egész teste támogatja.

Egy kicsit nagyobb kihívást jelent, ha félig elfekszel a kanapén. Ekkor már a babának egy kicsit fel kell emelnie a fejét, hogy lásson téged. És ez a lehető legerősebb motiválás a számára, hiszen TE vagy az, akire a gyermeked a legjobban szeret nézni! Az arcod, a szemeid, az arckifejezéseid… Ez mind arra készteti, hogy felemelje a fejét.

Az utolsó és egyben a legnehezebben kivitelezhető pozíció az, amikor vízszintesen elfekszel. Ekkor kell az izmoknak a legtöbbet dolgoznuk azért, hogy fenntartsák a fejet.

Hasonfekvés - Ez a négyhónapos baba a képen már profi benne.
Ez a négyhónapos baba már profi a hasalásban.
A Helikopter

Itt arról beszélünk, amikor a picibabát vízszintesen, a hasával a föld felé tartod. Ez a pozíció gyakran javasolt akkor, ha a baba pocakfájós, mivel így lekerül a nyomás a hasról. De persze senki nem említi, hogy ez is a hasonfekvés kategóriájába tartozik!

2 hónap felett

Innentől kezdve már teheted a babát a földre, mivel két hónap már elég ahhoz, hogy a felsőtest megerősödjön a teher bírásához. Nemcsak annyira, hogy a fejet tartsa, de már egyik oldalról a másikra is tudja forgatni. Sok pici azonban nem szereti a hirtelen váltást. Itt úgy tudsz segíteni, ha keresel valamit, amit tudod, hogy a babádat érdekli és szívesen nézegeti.

A tükörbe nézegetés

A babák IMÁDNAK emberi arcokat nézegetni, így nagyon fog neki tetszeni a „másik baba” arca is. Ne lepődj meg, ha majd egyszer csak édes babahangokat hallasz, miközben a gyermeked a tükörképével cseveg.

Feküdj te is oda mellé, így egymásra tudtok nézni, beszélgetni, vagy utánozni egymás arckifejezéseit. Ez biztos sokáig leköti majd a baba figyelmét!

Hasonfekvés - I'm lying in front of a mirror with a baby, looking at each other in the mirror while doing tummy time.
Tegyél a baba elé valamit, amit szeret nézni

Mint már említettem, a babád téged szeret a legjobban nézni. Ha éppen nincs tükör, akkor vele szembe hasalj le, és beszélgess hozzá, énekelj neki, mutass neki vicces arckifejezéseket, told ki a nyelved… légy kreatív!

Keress egy olyan játékot vagy tárgyat, amit gyermeked vizuálisan érdekesnek talál. Ezek az Érzékfejlesztő Babzsákok annyira tetszettek ennek a kisfiúnak, hogy a jobb kéz szépen lassan már elindult feléjük. Egy pár hét múlva ő már kúszni fog.

The Sensory Bean Bags are the perfect tummy time toys! - hasonfekvés
Az Érzékfejlesztő Babzsákok tökéletes játékok a hasonfekvés gyakorlására!

Bármilyen játék megfelelő a vizuális megfigyelésre. Sok szenzoros vagy érzékfejlesztő játékot pont erre találtak ki, és ha van kedved elkészíteni párat, akkor abban a különleges élményben lesz részed, hogy a babád az általad készített játékokkal játszik.

Ötletekért nézz bele a Boltomba. Itt megtalálod a Montessori Labdát, az Érzékfejlesztő Labdát és a többi érzékfejlesztő játékot, amit mind szívesen ajánlok a hasonfekvés gyakorlására (kattints a linkekre, ha szeretnél olvasni róluk).

MIRE FIGYELJÜNK

A hasonfekvés előnyeit csak akkor tudod élvezni, ha a gyermeked ébren van, élénk és jókedvű. Egy éhes vagy morcos baba biztos, hogy nem fog a hasán feküdni hiszti nélkül! Ez egyben azt is jelenti, hogy ha a babahordozóban elalszik a baba, akkor az sajnos nem számít gyakorlásnak.

Egy újszülöttnek elég, ha egyszerre körülbelül 30 másodpercet vagy csak pár percet tölt valamelyik hasonfekvési pozícióban, mivel ez számára egy hatalmas erőfeszítést jelent. Ahogy az izomzat erősödik, egyre több időt tud majd a gyakorlással tölteni.

Figyelj arra, hogy a baba karjai mindig a test alatt legyenek, ne húzódjanak ki oldalra.

Ha a földre teszed a babát, a felületnek félkeménynek kell lennie. A picinek meg kell magát támasztani, hogy emelni tudja a fejét, de ha elfárad és a fej leesik, akkor az ne koppanjon a padlón.

ZÁRÓGONDOLATOK

A hasonfekvés nem kell, hogy bárkinek is stresszt vagy lelkiismeretfurdalást okozzon, főleg nem annak az anyának, aki csak most jött haza a kórházból. Ahogy ebből az írásomból is látszik, nem kell a hasalást szó szerint venni. Sok más alternatív pozícióban lehet gyakorolni, ami könnyebbé teheti a folyamatot azoknak a babáknak, akik nem szeretnek a földön feküdni. Nagy valószínűséggel már te is használod az itt felsorolt ötleteket. Gyakoroljatok olyan sokszor, amennyiszer csak lehet, de ne felejtsd el, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

Kattints a linkekre, ha többet szeretnél megtudni arról, hogy hogyan segítik a Montessori Vizuális Körforgók és a Tapintható Tárgyak a babád fejlődését.

Kipróbáltad a fentebbi ötleteket? Oszd meg velünk a tapasztalataidat a Kommentek részben, vagy oszd meg a képeidet az Instagram oldalamon. #montessoriedited, @montessoriedited

Referencia: nextsmallstep