A Montessori Tárgyállandósági Doboz – egy HATALMAS fejlődési mérföldkő átlépése

Észrevetted már, hogy akárhányszor kiteszed a lábad a szobából, a féléves babád elkezd panaszkodni, és annyira felhergeli magát, hogy már majdnem pánikszerű a reakciója? Elkezdett tárgyakat dobálni az etetőszékből, vagy a babakocsiból, majd érdeklődve nézi, ahogy te azt visszaadod neki, csak azért, hogy ugyanazzal a mozdulattal újra a földre dobja? Elkezdett kisebb játékokat nagyobbakba gyömöszölni? Ha ezek közül bármelyikre is ’igen’ a válaszod, az azt jelenti, hogy a babád kognitív fejlődése megért arra a pontra, hogy megtanulja a tárgyak állandóságának fogalmát. Ez azt jeleni, hogy a dolgok körülöttünk akkor is léteznek, amikor a szemünkkel már nem látjuk. Ez egy nagyon fontos mérföldkő a baba fejlődésében, és a Montessori Tárgyállandósági Doboz ennek a fogalomnak a megértésére a legmegfelelőbb eszköz. Nézzük meg, hogy miért.

A TÁRGYÁLLANDÓSÁG FOGALMA

Jean Piaget, egy svájci pszichológus volt az, aki megfigyelte a babák kognitív fejlődését, és erre egy teóriát is kidolgozott. Szerinte a Tárgyállandóság egy fontos mérföldkő. Ahhoz, hogy egy pár hónapos baba megértse, hogy a körülötte levő dolgok akkor is léteznek, amikor ő nem látja (vagy bármilyen más érzékszervével nem tudja érzékelni), egy mentális képet kell felépítenie a tárgyról. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, az kell, hogy egy minden érzékszervet megkövetelő, a való világból szerzett tapasztalata legyen róla. Ha erről többet szeretnél olvasni, itt teheted meg (angol).

MIÉRT OLYAN FONTOS, HOGY EZT A BABÁK MEGTANULJÁK?

Ha a babád leejti a kezéből a poharat az etetőszékről, és nem néz utána, akkor az annak a jele, hogy a tárgyállandóság fogalma még nem tisztázódott az agyban. Az ő szemszögükből a tárgy egyszerűen megszűnik létezni. A babáknak sokszor meg kell tapasztalnia a konkrét élményt ahhoz, hogy megértse az ok és okozat közötti kapcsolatot. ’Ha leeljtem a poharat az etetőszékről, el fog tűnni, de Anya majd újra megjeleníti nekem’.

Innenől kezdve már csak egy kis mentális ugrásba kerül az, hogy a babád figyelje, ahogy kilépsz a szobából és elkezdjen aggódni, hogy vajon visszajössz-e. Most már talán jobban megérthető, hogy miért nem akarja, hogy kimozdulj a látóteréből.

Ha többet szeretnél tudni a tárgyállandóságról, olvass bele ebbe a blogba (angol).

HOGY NÉZ KI A MONTESSORI TÁRGYÁLLANDÓSÁGI DOBOZ?

Mint minden más Montessori eszköz, ez is nagyon egyszerű. Csak egy dobozból áll, aminek van egy lyuk a tetején és az oldalán. Keress egy labdát, amit a babád majd beledob a lyukba, és az majd az oldalán kigurul. Kész is van!

Őszintén szólva nagyon vicces, amikor a babák a doboz használatával értik meg a tárgyállandóság fogalmát azáltal, hogy dobálják a labdát a lyukba, majd nézik, ahogy kigurul. Aztán mégegyszer. És mégegyszer. És mégegyszer. Mindezt egy nagyon intenzív koncentráció kíséri. Néhány baba annyira bele tud merülni, hogy, ha szólsz nekik, meg sem hallják!

A csináld magad Tárgyállandósági Doboz, megtalálható a Boltomban
A csináld magad Tárgyállandósági Doboz, megtalálható a Boltomban
MIÉRT OLYAN VONZÓ A MONTESSORI TÁRGYÁLLANDÓSÁGI DOBOZ A BABÁK SZÁMÁRA?

Az egyetlen, a Doboz hatásosságának legeslegfontosabb hozzátevője TE vagy. Minden egyes Montessori eszközt úgy készítettek, hogy az a baba feljődésének bizonyos szakaszát segítse, a megfelelő korban, a megfelelő időben. Mit is jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ha a baba még nem érdeklődik egy bizonyos téma iránt, nem fog rá figyelmet szentelni. Viszont, ha elkapjuk azt a pont megfelelő pillanatot, szó szerint órákig lefoglalja majd a pici agyat és kezeket (nem folyamatosan).

Annak érdekében, hogy ezt a látszólag egyszerű, de igazából nagyon bonyolult feladatot a pici gyakorolni tudja, már egy bizonyos fokú tudással kell rendelkeznie. Először is, tudnia kell egyedül ülni, hogy a teljes figyelmével a feladatra tudjon koncentrálni. Meg kell tudnia fogni egy labdát és beletenni egy aránylag pici lyukba. Ez koncentrációt, megfigyelést, testkontrollt jelent, ezzel együtt finom, pontos mozdulatokat, kéz-szem koordinációt és a logikus gondolkodás képességét, hogy csak párat említsek.

Minden baba a saját ütemében fejlődik, és a fejlődés mértéke nem minden képesség elsajátításában ugyanolyan. Néhány baba a beszéd elsajátítását tanulja, mások az egymás közötti kommunikációt, megint mások pedig inkább fizikailag fejlődnek. A te feladatod az, hogy megfigyeld, hol tart a pici és milyen eszköz a legmegfelelőbb arra a fázisra.

HOGYAN SEGÍTI ELŐ A MONTESSOR TÁRGYÁLLANDÓSÁGI DOBOZ A BABÁD FEJLŐDÉSÉT?
  • Erősíti a kézizmokat
  • Segíti a kézügyesség fejlődését
  • Tudatosítja az önkéntelen, kontrollálatlan mozdulatokat
  • Fejleszti a finommotorikát és a nagymozgást
  • Új érzékszervi tapasztalatokkal gazdagítja a baba életét
  • Fejleszti a szem-kéz koordinációt
  • Az ok-okozati összefüggés felfedezése
  • Segíti a mozgó tárgyak szemmel követését
  • A babád saját maga, egyedül ért meg egy bonyolult fogalmat
  • Stimulálja a logikus gondolkodást
  • Segíti a fókusz és a koncentráció felépítését
  • Elősegíti a két agyfélteke közötti kapcsolat megerősítését, azáltal, hogy a baba egyik kézből a másikba veszi a labdát
  • Ösztönzi a baba saját maga által eltervezett mozdulatok végrehajtását
  • Fejleszti az önbecsülést
A csináld magad Tárgyállandósági Doboz
TIPPEK ÉS TRÜKKÖK

A Montessori Tárgyállandósági Doboz csak az első a sok postázós (kis lyukba dobálni tárgyakat, mint a postás a leveleket) játékok sorában. Ahogy a picid finommotorika képességei ügyesednek, változtasd meg a feladatot.

Azt javaslom, hogy először csak egy labdát adj a babádnak, így csak az adott feladatra fog koncentrálni, nem arra, hogy elkapja az éppen guruló labdát. Ha már egy labdával magabiztosan játszik, adj neki még egyet.

Különböző formákat is vághatsz a dobozba. Ne ragadjunk le a „csak a gömb alakú illik a kör formába” gondolatmenetnél. Vágj ki négyzet, vagy ovális alakokat is és figyeld, hogy hogyan reagál a pici! Arra mindig figyelj, hogy a labda könnyen átférjen a lyukon.

Használj különböző labdákat! A Boltomban található csináld magad Tárgyállandósági Doboz szetthez kétféle labda tartozik. Az egyik nehéz és sima, a másik könnyű és göröngyös a felülete. Használj pingponglabdát, esetleg teniszlabdát, ha van otthon, hogy gazdagítsd a szenzoros élményt. (Itt olvashatsz a szenzoros játék fontosságáról.)

ZÁRÓGONDOLATOK

A tárgyállandóság fogalmának megértése egy olyan fejlősési mérföldkő, aminek, habár a társadalom általánosan nem értékeli, nagyon nagy hatása van. A Montessori Tárgyállandósági Doboz egy tökéletes eszköz arra, hogy ezt a babák megtanulják, amit aztán más kontextusban is tudnak majd alkalmazni. Féléves kor körül ajánlott a bemutatása, amikor látod, hogy a pici megért rá. Játsszatok és tanuljatok együtt! És ha még mindig nem tudod eldönteni, hogy megvedd, vagy elkészítsd, olvass bele ebbe az írásomba.

Kattints a linkekre, ha többet szeretnél megtudni arról, hogy hogyan segítik a Montessori Vizuális Körforgók, a Tapintható Tárgyak és az Érzékfejlesztő Játékok a babád fejlődését.

Nagyon szeretném látni a babádat, ahogyan ezzel az eszközzel játszik. Ha van kedved, oszd meg a képeidet az Instagram oldalamon. #montessoriedited, @montessoriedited